Hírek

Villám interjú Vida Benedek többszörös gokart bajnokkal, feltörekvő honfitársunk idei évéről, jövőbeni terveiről

Szia Beni! Öröm látni a töretlenül pozitív híreket évről-évre. Nem lehet egyszerű egy nemzetközi mezőnyben helyt állni az idén kialakult helyzetben. Hogyan alakult a 2020-as éved?

2020-ban egy profi ausztriai csapattal vághattam neki életem első nemzetközi bajnoki sorozatának, a CEE Rotax Max Challengenek. 2019-év végén megkeresést kaptam a KSB Racing Team -től, miszerint szeretnék, ha velük versenyeznék 2020-ban. Természetesen örömmel elfogadtuk, hiszen azért dolgozunk apával évek óta, hogy egy profi csapatnál versenyezhessek és tanulhassak. Az idei évet nálunk is meghatározta a Covid-19. A bajnokságból két fordulót töröltek, így a csonka szezont az összetett dobogó bronzérmeseként zártam. Első nemzetközi bajnokságon úgy gondolom, ez jó eredmény, azonban annak tudatában, hogy két körrel a leintés előtt csúszott ki a kezemből a bajnoki cím, kettős érzés, de tanultam belőle.

Hogyan éltétek meg a csapattal ezt a felemás évet?

Nagyon rossz volt! Egyrészt nem volt lehetőségem javítani a Covid miatt, hiszen törölni kellett az utolsó két fordulót, így már nem volt lehetőségem megszerezni a bajnoki címet. Másrészt problémás lett az utazás, találkozás a csapattal. Nem tudtunk együtt dolgozni minden versenyen. Igy az itthoni versenyeken magyar csapattal, a Kancsár Racing-el indultunk, győzelmekkel és sikerekkel. Remélem a következő versenyszezon már teljes lesz!

Milyen új csapatban versenyezni?

Nagyon jó! Ezért dolgozunk, hogy profi csapatnál versenyezhessek. És most itt vagyunk apával együtt, ugyanis ő a szerelőm, mentorom és a managerem is, tehát neki is bizonyítania kellett! A csapat tényleg profi! Gyönyörű minden! A sátor, a csapatkamion, mind a profizmusra utalnak. A tudásuk és tapasztalatuk kiemelkedő! Rengeteget tanulok itt! Úgy tudnám leírni, ez már egy “kis F-1”.

Mit hozott számodra az idei év?

Úgy gondolom, hogy az idei évben is sikerült előre lépni. Csapatszinten, versenytapasztalatokban és a minőségben is. Talán az egyik legfontosabb előrelépés számomra, hogy mögém állt a 3x magyar Rally Bajnok, és üzletember Benik Balázs! Nagyon megtisztelő tőle, hogy Ő is mellém állt, segíti a pályafutásomat, amit itt is szeretnék megköszönni, ráadásul számomra a legjobb korábbi rally versenyzőnek számít Magyarországon! Apa sok videót mutatott róla, nagyon szépen vezet, és iszonyatosan gyors! Igyekszem megbecsülni a segítségét és a lehető legjobban teljesíteni.

Mit tervezel 2021-re?

2021-ben megyünk tovább a KSB Racing Teammel. Cél a Rotax Max Euro Trophy, ez a Rotax Európa Bajnokság, valamint a CEE Rotax Max Challenge, Közép-Európa bajnoki sorozatok. A fontosabb cél azonban, hogy amennyit lehet, tesztelhessek F4-es autót, és lépésről lépésre megtanuljam a gép mozgását.

Vida Benedek